Megkerültük a Balatont

Hétfőn nagyon szépet kirándultunk. Az előzmények, kicsit messziről: még lánykoromban :D majdnem megkerültem egyszer a Balatont biciklivel, barátokkal, de nem voltam elég kitartó, és Tihanynál átmentem a komppal, így levágtam a nyugati sarok megkerülését. Erre valahogy csak később döbbentem rá, addig teljes értékűnek tartottam azt a tókerülést is. De a nagy rádöbbenésemet fogadalom követte: márpedig be kell pótolnom a teljes kerülést is. Így majdnem pontosan négy éve kinéztem magamnak Balatongyörököt, hogy Siófokról az északi part felé indulva, ha ott szállok meg, akkor egy nap alatt túljutok féltávon, és a második nap, ráadásul a déli parton, könnyebb lesz. Így megszervezve sikerült is a teljes kerülés. Péterrel akkoriban jöttünk össze, és bár egyedül kerültem, Balatongyörökre ő is lejött hozzám estére, nagyon szép emlékeink vannak onnan.

Így aztán, amikor leszállítottuk a szombaton Berhidán vásárolt tésztát anyukámék boltjába, megtoldottuk egy egész napos kirándulással, csak ezúttal autóval kerültük a Balatont. Elindultunk a déli parton, nem volt vészes a forgalom, és először a földvári löszfalnál álltunk meg. Így csodálta Regő a magasból a Balatont:

A képen látszik, hogy itt nem volt még igazán strandidő, meleg, de borús volt, aznap voltak jégesők, komolyabb zivatarok is a környéken. Mi valószínűleg mindig pont jó irányba haladtunk, mert Földvár után volt egy zápor, ami autóban ért minket, és semmi más. Balatonberényig meg sem álltunk, oda is tévedésből mentünk be, eggyel korábbi elágazáson hajtottunk le, mint kellett volna, de nem baj, ott még sose jártam, és nagyon szép volt. A berényi parton:

Itt már jól látszottak a tanúhegyek a túlparton. Ekkor már kezdtünk éhesek is lenni, de enni csak Györökön akartunk, úgyhogy kis parti séta után mentünk tovább. Regő nagyon jól bírta most az autózást, volt egy-két sikítozós szakasza, de Földvártól Berényig aludt is, némi énekléssel, lábcsikizéssel pedig el lehetett tántorítani a sikongatástól. 

Fél négy körül érkeztünk Györökre, ahol először megtekintettük a négy évvel ezelőtti szállásunkat, de annak étterme hatig zárva volt, úgyhogy lementünk a partra, a mólóra sétálni, hajókat, kilátást nézni. A balatongyöröki szerintem a tó egyik legszebb panorámája, és a falut magát mintha nem nagyon fedezték volna még fel, olyan békés hangulata van. Ezek a képek a parton és a mólón készültek:

Gondolkodtunk, hogy hajókázzunk-e, egy szépséges, de kicsi hajón lett volna lehetőség, amit nem éreztünk elég biztonságosnak babakocsival, mellesleg nekem már kopogott a szemem. Egy, a sétálóutcán lévő étterem teraszán leültünk, rendeltünk, és amíg Péter az ételre várt, addig én Regővel sétáltam a strand mellett a bringakörúton, amit ezen a szakaszán Simándy József sétánynak hívnak. A művésznek háza és szőlője volt a faluban, sok időt töltött itt. A strand pedig meglepően hosszú, van kavicsos, iszapos és partvédőműves része is, kabinok (bár épp nem láttuk működni őket) mosdók, zuhanyzók, játszótér, sportpályák, büfék. Késői ebédünk és egy isteni fagyi után - ha másért nem is, a fagyi miatt muszáj lesz még visszamenni! - strandra is mentünk.

Étteremben:

Strandon:

Mint az látszik, hintázni még mindig imád Regő :) a víz picit hideg volt neki, a lábát szívesen lógatta bele, a fövenyes részen kézenfogva lépett is párat, de amikor leült, vagy már a hasa is beleért, az nem tetszett neki. Viszont örömmel hintázott és játszott a takarón, meg szerelte a babakocsit. Itt egyébként már gyönyörű idő volt, csak legalább öt órakor készültek a fotók, azért nem annyira napfényes, és persze sok fás, árnyas volt a strand.

Hamarosan indultunk haza, csak még vásároltunk házi készítésű bort ott, ahol négy éve. Már nem álltunk meg nézelődni sehol sem, illetve Badacsonynál felmentünk a hegyre, ott is megálltunk helyi bort venni, autóból fotóztam, és Regő kezdődő nyűgösségére Ábrahámhegynél megálltunk szoptatni. Akkor már elég késő volt az itthoni menetrend alapján, elénekeltem neki a szokásos altatódalát, és úgy tettem le az autósülésbe, mintha itthon az ágyba tettem volna. Nem aludt el rögtön, de fokozatosan csendesedett el, ahogy sötétedett. Este kilenc tájban értünk haza, szinte fel se ébredt, ahogy kivettem az autóból, egy újabb szopi után már az ágyában folytatta az alvást.

És egy utolsó emlék, a balatongyöröki templom: