Regő születésének története

Nosztalgiázzunk tovább...

Regő baba 2009. szeptember 12-re volt kiírva. Születésének körülményei kísértetiesen hasonlítottak Marci hat és fél évvel ezelőtti születésére. Akkor anyukám születésnapját ünnepeltük, torta, vacsora, mosogatás, lefekvés… és fájások. Most augusztus 24-én, 37 és fél hetesen az én 30. születésnapom volt: ajándék, torta, vacsora, lefekvés… és 25-én hajnali egy órakor minden előjel nélkül elment a magzatvíz.Mivel ilyenem még nem volt, és jó sok víz zúdult ki, zuhanyozás, összepakolás után bementünk a kórházba. Megvizsgáltak, egyujjnyi voltam, de már hetek óta annyi volt, tehát ez nem jelentett semmit. Felvettek, papírokat töltöttünk ki, aztán azt mondták, pihenjek, és a páromat is küldjem haza, hadd aludjon ő is. Nagyon nem akartam hazaküldeni, de hát tényleg hadd pihenjen szegény… mondtam neki, hogy menjen haza, de csak a parkolóig ment és ott aludt az autóban.

Kaptam egy szülőszobát, és úgy döntöttem, nem alszom, próbálok valamit tenni, hogy jöjjenek a fájások, így járkáltam… néha-néha volt egy fájás, de gyenge és rendszertelen. Csináltak egy CTG-t, az is mutatta, örültek, hogy van méhtevékenység. Körülbelül hajnali 4-ig járkáltam, hagytak, nem zaklattak vizsgálatokkal. Addigra elfáradtam, lefeküdtem pihenni és egy félórára talán el is aludtam. Akkor ébresztettek egy újabb CTG és vérvétel, lázmérés kedvéért, minden rendben volt. Megint járkáltam, közben kint virradt… Megbeszéltük az ügyeletes szülésznővel, hogy azt a szobát szeretném, ha lehet, amelyikben a szülőszék van, úgyhogy hatkor átköltöztünk. Ekkor már behívtam a páromat, elvégre reggel volt, a szülőszoba is szabad volt, semmi akadálya nem volt. Bejött, kapott zsilipruhát, és onnantól együtt vajúdtunk, továbbra is ugyanolyan rendszertelen fájásokkal. Nagyon meghitt hangulatot lehetett teremteni, egy kislámpa égett és egy kevés természetes fény jött be, a folyosóra néző ajtót becsuktuk, nem jöttek be zajok és csak kettesben lehettünk – illetve hármasban Regővel.

Hét órakor vizsgáltak meg újra, nagyon fenn volt a méhszáj, és csak szűk kétujjnyi. Hivatalosan a magzatvíz elfolyásától hat órát várnak az oxitocininfúzió beadásáig, ez most telt le – de mivel volt méhtevékenység és egy picike haladás is, még nem kaptam infúziót, ennek nagyon örültem. Továbbra is járkáltam, közben jöttek a fájások, lassan rendeződtek is, öt- majd hárompercesek lettek, de még bírható erősségűek, és ha leültem pihenni, elmúltak – hát nem ültem le. Vizet ittam, félóránként homeopátiás golyókat szopogattam, járkáltam, ha jött egy fájás, abba kapaszkodtam, amit épp találtam – ágy végébe, komódba, ajtófélfába. Kezdtem lassan befelé fordulni, kezdtem nem érzékelni az idő múlását, a párom mérte a fájásokat, adagolta a golyókat, ha épp nem volt mibe kapaszkodnom, megtámasztott. Délben ettem egy kis kekszet, akkor kihagytam a golyókat. WC-n ülni nagyon jólesett, ezért elővettük a szobában a szülősámlit is, nagyon jó volt szélesre tárt lábakkal rajta ülni, ott nem múltak el a fájások, a lábam pedig pihent. Egyre erősebb fájások jöttek, a következő CTG-n már megkérdeztem, nem lehetne legalább ülve, esetleg állva, mert feküdni nagyon rosszulesett volna. Kiderült, hogy ez egy olyan szuper CTG gép, aminek a tappancsai rögzíthetők a hasamon, és nyugodtan lehet vele járkálni is! Szuper, járkáltam tovább, ez vált be legjobban. Nagyon akartam haladni előre. Akkor már viszonylag erős háromperces fájásaim voltak. 

Délután kettőkor vizsgáltak meg újra, és csalódtam, többet reméltem – még mindig kétujjnyi volt, de a rendszeres, erős fájások miatt még mindig nem adtak oxitocint, aminek még mindig nagyon örültem! Mondták, hogy háromkor lesz váltás, akkor megint megnéznek, talán akkor már adnak infúziót, amit még mindig nem akartam. 

Ekkor volt egy holtpontom, kétségbeestem, hogy ebből már császár lesz… aztán összeszedtem magam, és elkezdtem gondolkodni, hogy mit tudnék én tenni, hogy haladjon a dolog? Hogyan tudnék megnyílni? Mi lehet a baj, hogy a fájások jönnek, erőteljesek, rendszeresek, és a testem mégse akar tágulni? Mondogattam magamban, hogy ki kéne engedni ezt a babát, és gondolkodtam, hogy segítsek? Kimentem labdán ülve zuhanyozni, hátha a meleg víz lazítja a méhszájat, jólesett, de nem éreztem változást. Amikor visszamentünk a szülőszobába, kifakadtam, hogy miért nem megy – és rájöttem egy fontos dologra. Már hajnali egykor kaptam betétet, amit bugyi nélkül kellett tartanom a combom között, gyakran cseréltem, és végig nagyon zavart. Rájöttem, hogy miközben belül nyílni akarok, a combomat végig összeszorítom, nem csoda, hogy nem megy! Eldobtam a betétet, innentől nem érdekelt, mi hova folyik, majd feltörlik… és elkezdtem elképzelni dolgokat a megnyílással kapcsolatosan, a párom is segített ilyeneket mondani. Virágokat képzeltem el fájások alatt, csúszdát, amiben jön Regő, és hasonlóakat. Fájások alatt megálltam – mert még mindig járkáltam – és terpeszben leeresztettem a csípőmet, szinte guggolásokat csináltam. Itt már teljesen befelé figyeltem, és közben mondogattam Regőnek, gyere lejjebb, nagyon várunk… Kezdtek összeérni a fájások, kezdtem nem bírni állva, a labdára ültem, mert rendes széken még mindig elmúlt, egészen előretoltam a csípőmet és a párom tartott hátulról. 

Háromkor megint megvizsgáltak, és láss csodát, háromujjnyi! Azt mondták, ötre baba lesz, nem is hittem, ha már 14 órája vajúdok, nem lesz ebből két órán belül baba… visszaültem a labdára, folytattam a vizualizálást meg Regő hívogatását. Én itt már úgy emlékszem, csak 2-3 nagyon erős fájás volt, a párom szerint volt az 10-12 is, de nekem már összefolyik… és kezdtem mondogatni, hogy szerintem ez már tolófájás, de magamnak sem hittem, hogy ilyen gyorsan? De volt székelési inger, a hangom is megváltozott, ösztönösen máshogy tartottam a csípőmet is…. Bejött az ügyeletes doktornő, látta a szülőszéket, mondtam, igen, azon szeretnék szülni… elmondta az előnyeit, hátrányait, és megkért, üljek fel a szülőágyra, megvizsgál. Ekkor már a szülőágy is teljesen függőleges székké volt alakítva. Innen már nem akartam még egyszer lemászni, nem éreztem magam képesnek rá, és mivel akkor már a derekam nagyon fájt, jólesett a háttámla… és csodálkoztam, hogy akkor tényleg tolófájás, jöhet a baba :) a szülésznő elkérte a mandulaolajunkat és azzal masszírozta a gátamat. Gátvédelemmel a kitolás sokkal fájdalmasabb, feszítőbb volt, mint anélkül, mondtam is közben, hogy ne csinálják, aztán meg azt, hogy ne hallgassanak arra, amit fájás közben mondok… nem tudom, hány tolófájás volt, kapaszkodtam a párom kezébe, a másik oldalon a szülőágy (most szék) lábtartójába, biztattak, mondták, hogy már látszik a feje, egy fájással kint volt, a következővel a válla, és aztán kicsusszant László Regő Dániel, nagyon picike volt, nagyon magzatmázas, rögtön hajoltam előre és kértem, oda is adták, dőltem hátra, öleltem, nagyon boldog voltam, minden fájdalom elmúlt... nem sírt, nyitogatta a kis szemét, nézegetett, nagyon jó volt... jó pár percig ott is hagyták, megvárták, míg nem pulzál a köldökzsinór, aztán apukája elvágta. Ott szülőszobán belül elvitték, megmérték – 2910 gramm, 52 centi, tényleg picike, de hát lett volna még majdnem három hete – aztán bebugyolálva visszaadták, még megölelgettem, aztán újra elvitték vizsgálatokra, Apa mehetett vele. Én megszültem a méhlepényt, aztán a doktornő megnézett, hogy sérültem-e – sikerült a gátvédelem, se vágás, se repedés, egyetlen apró belső öltést kaptam, mert Regő a feje mellett tartotta a kezét, és egy picit felsértett, de ennyi.  Mire ez készen volt, hozták is vissza, Apukája is jött, és két órát együtt lehettünk hármasban a szülőszobán, szopizott is a kislegény, nagyon édes volt. Még a közben megérkező nagymamának és a nagyfiamnak is megmutatták. Aztán őt elvitték a gyermekágyas osztályra, én felkeltem, zuhanyoztam, átöltöztem, és engem is vittek utána, és azóta együtt vagyunk :) 

Az egynapos Regő: