Lilypie Pregnancy tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers

2010. július 17., szombat

Velencei-tavi vízicsibe

Most már igazi úszópalánta lesz Regőből, még egyéves sincs és már fürdött a Balatonban is, meg a Velencei-tóban is :) utóbbiban egyszerre volt az első fürdőzésünk, mert én bár kilenc éve élek Fehérváron és mellette, még sosem fürödtem a Velencei-tóban. Épp itt volt az ideje :) Csak egy gyors délutáni lehűlésre ugrottunk el Agárdra, a Napsugár strandra. Itt van egy kis elkerített öböl a piciknek, ahol homokos a part, és jól lehet iszapozni, sarazni. Persze Regő ehhez még kicsi volt, inkább megenni szerette volna az iszapot, azt meg azért mégse :) de az tetszett neki, hogy le tud ülni, leér a lába.
A mélyebb részen pancsoltunk, labdáztunk, felváltva Regővel, és Péter is, én is úsztunk egyet-egyet. Nem sokáig voltunk a strandon, fürdés után nagyot szopizott Regő, kicsit száradtunk és jöttünk haza. Képek:




Marci már apukájával nyaral, ma mentek Babarcra, Mohács mellé, így ő most nem tudott velünk jönni.
Este volt még egy édes történet, Regő már lefeküdt, de még játszott, ácsorgott az ágyában. Péter bement hozzá, beszélgettek, majd odanyújtotta neki a kezében tartott párás sörösüveget, Regő rácuppant az oldalára, és nyalta a párát :) majd felnézett boldog vigyorral :)

2 megjegyzés:

  1. Épp gondoltam rátok, amikor ma mentünk Gárdonyba, hogy kár, hogy nem hívtalak titeket. Erre tessék, pár stranddal arrébb fürödtetek :)

    VálaszTörlés