Tegnap felkerekedtünk Regővel kettesben, és elautóztunk Szigetszentmiklósra, Gyöngyihez, Marci fiához és Janka pocakbabához talizni. Én Marcim nem jött most az iskola miatt, Marika néni várta itthon, ügyesen megoldották az ebédelést, leckeírást és a délutánt.
Regő az autóban szundított egyet, rövidebbet, mint ha itthon lettünk volna, de ez elég volt ahhoz, hogy nagyon jókedvű és eleven legyen Gyöngyiéknél. Ott volt még Anikó Blankival és pocakDiussal, Annus Izával és a pici Nikivel és Barbi ezúttal Léna nélkül. Azért tartottam névsorolvasást, hogy ebből kiderüljön: Regőn kívül még három másfél-két év közötti kicsi volt, és a három és fél hónapos Niki. Újra kiderült, hogy Regő imádja a babákat, a vele egykorúakat is ölelgette, puszilgatta, simogatta, Nikiért meg egyenesen odavolt.
Amikor az ölembe vettem Nikit, nem volt féltékeny, hanem jött oda, mosolygott, mondta, hogy baba, és ölelte, puszilta, inkább csak arra kellett figyelni, hogy ne másszon rá a teljes testsúlyával :). Amikor Annus lefektette Nikit, ment utána a másik szobába, benyúlt a kiságy rácsán, csodálta a babát, énekeltük neki, hogy tente baba, majd Regő is lefeküdt a földre Izával, Niki nővérével. Izával egyébként időnként olyanok voltak, mint egy kis házaspár, Iza sepregetett, Regő nézte, dumált neki, aztán Iza kidobott valamit a kukába, és közölte Regővel, hogy "kidobtam". Nagyon édesek az ilyen korú gyerekek együtt :)
Volt még sok motorozás, az is kiderült, hogy Regő ügyesen épít duploból - neki még nincs itthon - és gumicsacsin is tud lovagolni.Bemutatta hajmeresztő egyensúly-mutatványait is:
Ettünk pizzát, sütit, mindenki hozott gyümölcsöt, amiből centrifugáztunk finom vegyes gyümölcslét. Alvás nem volt, de nem is számítottam rá, gondoltam, hogy oda-vissza az autóban alszik majd. Odafelé be is jött, visszafelé azonban körülbelül 10 perccel a hazaérés előtt szundított csak el Regő, meg még itthon a kertben hagytam egy kicsit aludni. Cserébe megint átaludta az éjszakát :)
Nagyon jól éreztük magunkat, köszönjük a talit Gyöngyinek és a többieknek!
mi is jól éreztük magunkat!Jó hogy taliztunk!
VálaszTörlésRegő pedig kistesó érett:)))Egyértelmű!
Remélem, nem vitte nagyon túlzásba Nikivel :)
VálaszTörlésNagyon ügyes Regő! Ádi a Lovacskán már körbeugrálja a nappalait, szerintem Regő is nyeregbe termett.:)
VálaszTörlésÉéééés...remélem "Egy jó szó" elfér a tarsolyban. Egy pontot ér ez a megjegyzés. :)
http://eszterszappan.blogspot.com/2011/03/egy-jo-szo-jatek.html
Köszönöm, Barbus, én is küldtem egyet a kuckódba! :)
VálaszTörlés