2010. március 30., kedd

Tanácsadás

Nna megvolt a 7 hónapos tanácsadás, most tudok adatokkal szolgálni, Regő 7850 gramm és 69 centi, 20 dekát gyarapodott és 2 centit nőtt egy hónap alatt, ami jó. Feje 45 centi, mellkasa 43 vagy 44, erre nem is emlékszem. Illetve 43-ra emlékszem, de az olyan kevésnek tűnik a fejéhez képest :) megdicsérték a fogait, elmondtam, miket eszik már - nem sokat, sorrendben alma, sütőtök, őszibarack, krumpli, répa, rizs, ez rendben is van. Tegnap kapott először rizst, 120 ml-t belapátolt belőle sütőtökkel keverve, csak lestem, eddig kb. a felét ette meg, és utána nem bukott! Ma már nem kért annyit, de ma is sokkal kevesebbet bukott, mint korábban. Erre megtudtam, hogy a kórosan bukós babáknak (Regő nem az) rizsből készült gyógytápszert szoktak adni... Tök jó, nem is tudom, miért vártam eddig ennyit a rizzsel. Fogok csinálni egy adag kását, amit jégkockatartóban lefagyasztok, és mindenhez teszek egy kicsit.
Mai képek:

2010. március 28., vasárnap

A negyedik

Szigorú kanálteszt alapján megállapítom, hogy Regőnek kocog a negyedik foga :) Kicsit felemás kis négyfogúm, alul szépen virít a két középső, felül pedig aprócska kezdemény a jobb szélső és a jobb középső metsző, ez utóbbi a negyedik. 8 nap volt a 3. és a 4. fog között.

2010. március 25., csütörtök

7 hónap

Regő Dániel ma hét hónapos :)
Tanácsadásra majd kedden, 30-án megyünk, akkor mondok adatokat. Viszont arra gondoltam, összeszedem a fejlődése lépéseit, mert ez így sehol sincs összegyűjtve. Tehát, lássuk.
László Regő Dániel 2009. augusztus 25-án született, 15:55-kor, 2910 grammal, 52 centivel.
Első mosolya: 7 hetesen
Születési súlyát megduplázta: 2 hónaposan
Hasról hátra fordult: november 6-án, két és fél hónaposan.
Hangosan nevet: november 12.
Hátról hasra fordult: január 7., négy és fél hónaposan
Első foga: január 19., majdnem öthónapos
Második foga: február 3., öt és fél hónapos
Négykézlábra állt: március 15., hat és fél hónapos
Harmadik foga: március 20., majdnem héthónapos

Itt tartunk most :)

2010. március 24., szerda

Tavaszi háttér

Köszönet az új, tavaszi háttérért Noritának!
http://noritascrap.blogspot.com

Meggyógyultunk, tavasz van és díjat kaptunk! :-)

Szép napot mindenkinek, itt egy vidám bejegyzés következik :)

Jelentem a betegségből nagyjából mindenki kikeveredett, ezt most gyorsan le is kopogom. És egy csomó minden is történt. Voltunk Anyuéknál Ságváron, ott voltak Ancsáék is Bencével és Márkkal, aki már nagyon ügyesen kúszik. Vasárnap a nagyobbakkal voltunk Alma együttes koncerten, remekül éreztük magunkat! Addig az apukák voltak a kicsikkel.
Unokatesós fotók:

Éééés ezen a hétvégén Regő háromfogú lett, mégpedig rendhagyó módon nem a felső középső foga jött ki, hanem a jobb szélső felső metsző. Szerintem a mellette lévő, jobb középső metsző sincs messze. És holnap héthónapos lesz :) Eszik már almát, őszibarackot, sütőtököt és krumplit, nem valami sok az ő korában, de nem sietünk, és a betegség miatt ki is hagytunk jó pár napot. Holnap kap répát.

Íme a háromfogú mosoly, amin azért a harmadik még nem igazán kivehető :)

Közben megjött a tavasz, ezt is lekopogom gyorsan, remélem, marad is! Ezért aztán már egy csomót kertészkedtünk, vöröshagyma, fokhagyma, póréhagyma, sárgarépa, fehérrépa, borsó elvetve-dugványozva, már néhány karalábé- és salátapalánta is kinn van, és idebent is készülődnek a palánták. Marci és Regő is ügyesen segítenek :)
Kertezős fotók és tavasz nálunk:

És kaptunk még egy díjat, amit nagyon köszönünk Dalminak és Krisznek: http://nimrod-baba.freeblog.hu/.
Ezzel kapcsolatos teendők:
1. A díj megköszönése - Köszönjük szépen!!! :)
2. Ki kell tenni a díjat a blogba, ez is mindjárt meglesz :)
3. 7 bloggernek tovább kell adnom a díjat.
4. Őket be kell linkelnem.
5. Azt is ki kell linkelnem, akitől kaptam a díjat.
6. Üzenetet kell hagynom azoknak, akik megkapják tőlem a díjat.
Na lássuk akkor :)
Íme a díj:
Dalmi és Krisz linkje: http://nimrod-baba.freeblog.hu/







Akiknek továbbadom:
Szilvi és Anna: http://annababavilaga.blogspot.com
Kriszta és a fiúk: http://kassaiek.blogspot.com
Zsiri, Bendike és Emma: http://anyafej.blogspot.com/
Niki és Lili: http://marczalililien.blogspot.com/
Dorka és Bóbita: http://hellobobita.blogspot.com/
Orsi, Sári és Bori: http://saribori.blogspot.com/
és biztatásképpen Zsiri gasztroblogjának is egyet :) http://kuktatlanszakacs.blogspot.com/

2010. március 15., hétfő

Négykézláb

Már sajnálkoztam magamban, hogy most nem hozok fotót :) nem is készült még annyi, mint az előző hónapokban, most nem volt energiám minden aranyos pillanatra előrántani a gépet... de ez friss, meleg, a kis betegről, akit azért ez nem tör le és próbálkozik, tornázik rendületlenül :)

Ki se látunk a dáthából...

Tavaszt nekünk és egészséget, most!!!

Naszóval, legutolsó bejegyzésem óta Péter jobban lett, Regő és én rosszabbul, Marci tartja a frontot. Nekem volt, vagy talán még van is arcüreggyulladásom, amennyire tőlem telik, még lázas is voltam, múlt hétvégén szinte végig feküdtem, amikor nem Regőztem :) csak homeopátiával, vitaminnal, teákkal, gyógynövényekkel kúrálgatom magam. Orvosnál voltam, ő is ezt javasolta, nagyon szeretem érte, ahogy a gyerekorvosunkat is.
Regő ugyanis múlt hét szerdán lett hőemelkedéses, csütörtök reggelre lázas, 38,2. Gyerekorvos szerint kezdődő hörghurut, csak az én kérésemre és a hosszú hétvége miatt írt fel antibiotikumot és egy recept nélküli köptetőt. Bontatlanul áll még mindegyik, szerencsére Regő nagyon jól reagál a homeopátiára, és gondolom az anyatejre is, meg arra a sok mindenre, amit rajtam keresztül kap. Egyetlenegy homeopátiás kúpot kapott a lázára, azóta sincs neki, és naponta egy vagy két hurutoldó tablettát vízben oldva, meg chamomillát éjszakára, orrszívásokkor homeopátiás orrsprayt. És persze sok orrszívás. Két napig nyűgös, rosszkedvű volt, még mosolyogni se volt kedve, de most már ugyanolyan jókedvű, mint makkegészségesen. Most már köhög is, de ez jó hír. Három napig az evés is kimaradt, új kaját meg nem vezetek be, amíg beteg, úgyhogy hiába már lassan hét hónapos, egyelőre még mindig az alma, sütőtök, barack repertoárnál vagyunk. De tegnap, háromnapos kihagyás után 50 ml barackot megevett Regő, eddig ez volt a csúcs :)

Tavaly ilyenkor már rég elvetettem a répát, fehérrépát, borsót, hagymát, most meg semmi... csak a saláta- és karalábépalánták nőnek szépen az ablakban. Két kívánságom van: kellemes, tavaszi, szélmentes napok, meleg nem is kell, és egészség!

2010. március 6., szombat

Mottó

Találtam Szilvinél egy nagyon jó idézetet, ha nem haragszik érte, közzéteszem, mert nagyon tetszik :)

"Ha elölről kezdeném a gyermeknevelést,
fenyegetés helyett festegetésre használnám a kezemet,
Példálózás helyett példát mutatnék,
Nem siettetném a gyermeket, hanem hozzá sietnék,
Nem a nagyokost játszanám, hanem okosan játszanék,
Komolykodás helyett komolyan venném a vidámságot,
Kirándulnék, sárkányt eregetnék, réten kószálnék, bámulnám a csillagokat.
A civakodás helyett a babusgatásra összpontosítanék,
Nem erőszakoskodnék a gyerekkel, hanem a lelkét erősíteném,
Előbb az önbizalmát építeném, azután a házamat,
Kevesebbet beszélnék a hatalom szeretetéről,
És többet a szeretet hatalmáról. "

Sárkányeregetésben nem vagyok jó... de a többit próbálom eszerint csinálni.

Azért Regőről is :)

Regő is jól elvolt a Csodák Palotájában. Aludni nem tudott ott, úgyhogy jól elfáradt, hazafelé aludt, és itthon is hamar. Szopizni tudott ott, tisztába is tettem, az aznapi almázása még indulás előtt megvolt. Bevihettük a babakocsit, főleg abban volt, meg felváltva Péter vagy az én karomban. Bevallom, bár nem szép dolog, de telebukott mindent, talán kicsit túlette magát... egyébként szépen elvolt, nézelődött, játszott, szopta az ujját.

Előző nap, 1-jén voltunk féléves státuszon, ott nagyon jó kedve volt, és minden tudományát bemutatta. 7650 gramm és 67 centi, most súlyra nagyot nőtt - 520 grammot egy hónap alatt - hosszra viszont semmit. Vagy hízik, vagy nő :). Születési súlyának most a 2,62-szerese :), feje 44 centi, mellkasa is. Múlt hónapban a feje nagyobb volt, mint a mellkasa, most a nagyobb hízás miatt megint utolérte. Forgott mindenfelé, bekapta a lábát, vigyorgott, dumált, nagyon aranyos volt, meg is dicsérték. Státusszal, fejlődéssel is minden rendben volt, a lábait feszíti, ami nem jó, de megmutatta a doktornő az asszisztált mászatást, ezzel a fogással úgy kúszott Regő a vizsgálóasztalon, hogy csak lestem. Ezt kell vele gyakorolni, hogy rájöjjön, tud a lábával erőt kifejteni, és megtanul majd kúszni. A felső fogai a doktornő szerint egy hónap múlva jönnek majd ki - meglátjuk.

Csütörtökön kóstolt először sütőtököt egy pici anyatejjel hígítva. Végülis nem volt vele baja, de nem is volt oda érte. Szerintem a kaják állagát furcsállja, az ízükkel nincs gondja. Tegnap meg ma almalével hígítottam neki a tököt, olyan 20-30 millit eszik meg. Néhány nap múlva őszibarackot fog kóstolni.

Most meg mindenki beteg, ki jobban, ki kevésbé. Péternek gennyes hörghurutja van, esténként lázas is, antibiotikumot és köptetőt szed. Én csak náthás, torokfájós vagyok, teákat iszom mézzel, meg c vitamint. Marcinak nem fáj semmije, viszont köhög és náthás, ő lándzsás útifű szirupot, orrcseppet és c vitamint kap. Regő tartja a frontot, és beéri napi egy-két orrszívással.

Pár kép róla is:
Vasutazás Marcival:


Csodák Palotájában:
 

Sütőtök:

Marci hétéves :)

Bizony, az én nagyfiam 2010. március 2-án hétéves lett. Ez nagy szó! :)

2003. március 2-án, reggel 9:15-kor született Budapesten, a MÁV kórházban (ami egy akkor még önállóan létező, bababarát kórház volt). 3380 g súlyú és 54 centi hosszú volt. Ma olyan 25 kg és 125 centi körül van :-)))) 31-32-es lába van és már két felnőtt foga, meg még kettő, ami mozog. Elsős, okos, ügyes, ír, olvas, számol. Nagyon büszke vagyok rá.
A szülinap alkalmából kimenőt kapott az iskolából, és elmentünk Budapestre, a Csodák Palotájába. Pont Marcinak való élmény volt, nagyon élvezte, észre se vette, mennyire elfáradt. A fizikai részét nem mindenhol értette vagy nem mindenhol érdekelte, viszont egy csomó élmény kimaradt volna, ha akkor jövünk, amikor ezek már mennek, mert több kipróbálható "játék" 30 kg alatti gyerekeknek való volt.
Néhány kép, kommentekkel:
 
Ez a kockakerekű elektromos autó, egy kis Polskiból átalakítva, amivel a fiam elvitt engem és az öccsét egy körre. Engem kettőre is :)

Monocikli - tőkesúlyos egykerekű járgány magasan az emberek feje fölött, drótkötélen :)

Holdséta - el tudsz-e menni hevederben a pálya végéig?

Tépőzárfal - Marci ehhez még kicsi volt, segítség kellett, hogy felragadjon :)

Előzd le a fényt! - Marcinak sikerült :)

Aztán otthon volt még torta, anya sütötte - mármint én -újragyulladós gyertyákkal, és volt persze ajándék is :) Meg egy liter Fanta, mert ilyesmit egyébként nem iszunk :) Akit érdekel a recept, szóljon, felteszem, nagyon könnyű és nagyon csokis torta!

Boldog szülinapot, Marci!!!