2010. április 23., péntek

Unalmas :)

Biztos nagyon un már engem, aki olvas, és esküszöm, nem abból állnak a napjaim, hogy Regő fogait csodálom :) Anitánál és Timinél láttam ezt a képet, kölcsönvettem, és Regőre alkalmaztam, ez lett belőle:
Regő egy tündér, bár ma éppen nyűgösebb, front van, de most épp kukucsot játszanak Marcival, és nagyon vigyorog :) Erről jut eszembe, egy ilyet is alkottam az én két szép fiamról:
Ahogy megjött a jó idő, egyre többet vagyunk a kertben, már kel sok minden, de még kell vetni és palántázni is ezt-azt. Marci rendesen segít, Regő pedig egyre kevésbé bírta türelemmel a babakocsiban, és nehezen, rövid időkre aludt el, így vettünk egy járókát, amit tegnap be is vetettünk kerti munkára. Így sokkal tovább tudtam gazolni a répát :)  A kerttel kapcsolatban nagyon tetszik, hogy zöldséget és gyümölcsöt Regő csak olyasmit evett eddig, ami a kertben termett (na jó, az egy céklát kivéve), és ezt továbbra is szeretném folytatni. Így valószínűleg előbb fog hagymaféléket és sóskát enni, mint a többi baba, és később brokkolit és borsót pl., de szerintem ez nem baj. Parasztgyerek, azt eszi, ami van :)
Egyébként ma evett először húst, krumpli-meggy-csirkemell püré formájában, ízlett neki, mostanában másfél deci körüli az adagja. Eddig kapott már almát, sütőtököt, barackot, krumplit, répát, rizst, meggyet, céklát, salátát, cukkinit, olívaolajat, petrezselymet és most csirkemellet.

2010. április 17., szombat

Sokfogú vigyor

Sikerült ma olyan fotót készíteni Regőről, amin látszik az összes foga, illetve a hetedik csak azért nem, mert még nagyon picike, íme:

2010. április 14., szerda

Mászik a baba :)

Sajnos videót nem tudok csinálni, úgyhogy aki olvas, legyen szíves bemondás alapján elhinni nekem, hogy Regő mászik :) nem sokat egyelőre egyszerre, de szabályosan mászik, a távolság csak idő kérdése :) Most valami ugrásszerű fejlődésben van, a szeparációs szorongás, az ülés, a mászás, a fogak... Ma intézkedni voltunk: Marci iskolájában a bepótolandó leckéért, postán, itteni boltban, utána az OEP-nél, aztán Kenguruban és C&A-ban ruhát venni, aztán mezőgazdasági boltban vetőkrumpliért, aztán még egyszer megálltunk az úrhidai boltban. Regő nagyon ügyes volt, egyszer nyűgösködött közben, akkor megszoptattam parkolóban, és bírta tovább, autóban el is aludt.
A legutóbbi bejegyzés óta kóstolt salátát és cukkinit, legközelebb az olajat vezetem be, a sóskával meg lehet, hogy mégis várok egy kicsit, elvégre 10-11 hónapos korra ajánlják most. Leszedegetem a már szedhető leveleket, megcsinálom a pürét és lefagyasztom legfeljebb, és előtte a húst vezetem be, meg a rizsen kívüli gabonákat is. Lassan eljön az ideje a kétszeri étkezésnek is, mindjárt 8 hónapos lesz, és szép adagokat eszik. Zöldségben jöhet inkább a borsó, brokkoli, zeller, meg az első fűszerek. Eddig nem volt olyan, amit teljesen elutasított volna.
Marci holnap már mehet iskolába!

2010. április 12., hétfő

Hetedik

Nem, nem thriller... hanem még egy fogacska Regő szájában, nagyon nyűgös napja is van szegényemnek, de kinn a teteje...bal alsó szélső metsző. Szünetet kérünk!!!

2010. április 11., vasárnap

Ilyen volt, ilyen lett

Csináltam megint két kollázst Regőről, egy újszülöttkorit és egy aktuálisat. Hogy miből lesz a cserebogár :)

Marci szerencsére jobban, ma már nem volt lázas, holnap megyünk vissza az orvoshoz.

2010. április 9., péntek

Helyesbítek, hat fog :)

Nem telt el sok idő... tegnap is gyanús volt, de most már teljesen biztos a hatodik fogacska, így felül 4, alul kettő virít. Remélem, kapunk kis haladékot a 7-8. előtt... Ráér majd a szülinapra nyolcfogúnak lenni :)
Ma nagyon aranyos volt Regő, lekeveredett különféle mozgásfajtákkal a szőnyegéről, aztán a szobafenyő alatt ücsörgött, ismerkedett a leveleivel és kurjongatott :)

Marci sajnos beteg, tüszős mandulagyulladása van, amennyire lehet, elkülönítem most őket, remélem, Regő nem kapja el!

2010. április 8., csütörtök

Öt fog :)

Újabb kanálteszt alapján Regő tegnap ötfogú lett, ezt kapta Apa a szülinapjára tőle :) a bal felső szélső metsző. Tíz nap telt el a negyedik és az ötödik fog között, és nagyon jön a hatodik is, remélem, azután lesz egy kis szünet és alvás, mert most 3-4-5 ébredéses éjszakáink voltak. Cékla-krumpliból, pici almával 110-et evett, és így se bukott számottevően, talán csak egyszer egy nap, szóval talán haladunk :)
Dolgoztunk tegnap a kertben, Regő aludt egy finomat a délutáni napon, amíg uborkát vetettünk Marcival. És így üldögél:

2010. április 5., hétfő

Húsvét

Nagy mérföldköveket hozott a nyuszi Regő Dániel életébe :) na jó, először is Nyúl uraságot hozta, aki a képen látható, horgolt kézműves állatka, remélem, sokáig megmarad, olyasvalaminek szántam, amit (akit) még az unokáim is szeretgethetnek. Aztán hozott még Mamáéknál egy pici keljfelmacit és az első képeskönyvet, aminek még egyelőre az íze érdekelte legjobban Regőt. Aktívan nem vett még részt a húsvétolásban, itthon Marci szedte össze a reggeli ajándékokat és hozta be neki Nyúl urat is, Mamáéknál pedig sikerült a babakocsiban átaludni a tojásvadászatot :)  pedig előtte-utána olyan szépek voltunk! :)

A mérföldkövek pedig: erősen jön az 5. és a 6. fog, nem kis szenvedést okozva. Igazi mérföldkőnek akkor fogom nevezni, ha végre kint lesznek!
Aztán beindult az evés is, mióta rizst eszik Regő, 80-130 ml között eszik. Kíváncsi vagyok, vajon ha megint krumplis főzeléket kap, akkor is így fog-e enni, mert ha igen, akkor kap olajat és húst, és ha ezen is túlvagyunk, megkínálom majd uzsonnával is. De még a hús előtt bevezetek pár zöldséget: céklát, cukkinit, sóskát.
És az igazi, nagy mérföldkő, amit a végére hagytam: szombaton Regő támaszkodva felült, és ezt azóta is mindennap gyakorolja! Mászni még nem akar, illetve akarni akar, és néha egyet-egyet "lép" is kézzel, térddel, de még nem indult el. Viszont kutyázik rendületlenül, és kisebb távolságon belül amit akar, azt megszerzi: gurulással, négykézlábról elhasalással, hason elforgással :)