Lilypie Pregnancy tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers

2011. június 24., péntek

Medence

Így, hogy megjött a hidegfront, már jólesik leírni, hogy tegnap milyen jót pancsoltunk, végre mind együtt, illetve kis átfedéssel. Tegnapra felmelegedett annyira a medence vize, hogy nekem is jólessen, Marci pedig napok óta kérte, hogy fürödjek én is velük, hát most végre megvolt :) A medencét egyébként egy hete vettem a spórolt pénzemből, erről Marci blogján írtam. Aztán az első egy-két napban még nem tudtunk fürödni, rögtön hidegfront jött utána, aztán is lassan melegedett. De tegnap végre eljött az ideje! Mutatom a képeket. 
Anyával, ezeket Marci fotózta:  


Marcival - ezeket pedig én fotóztam :)






Fürdésszünet - Regő nagy vízicsibe, ki se lehet szedni. Először itt is meg volt kicsit szeppenve, meg olyan is volt, hogy megcsúszott és megijedt egy kicsit, de most már ha el is veszti az egyensúlyát, ügyesen tartja felfelé az arcát, száját, így általában nem nyel vizet. Ha már nagyon úgy látom, hogy fázik, kikapom, amiért ő persze tiltakozik, és éppen csak megtörlöm, picit melegszik a napon, és már kéretőzik is vissza. Ezek a képek egy ilyen kis szünetben készültek, miközben Marci bement a lakásba valamiért, Regő ment volna utána, de Mama elébe állt. A fotókon így Regő nem ölel és nem bújik - küzd, el akarja tolni Mamát :)


Videók - kár, hogy hangjuk nincs, de tessék hozzájuk képzelni a nevetést, a csobbanásokat, a sikítást :)

Azt játsszák, hogy Regő ellöki Marcit, és nagyon tetszik neki, ahogy elesik és fröcsköl, úgyhogy nagyokat kacag :) Egyébként labdákkal és némi homokozójátékkal játszanak a vízben, Regő szerint a szita kalap :) de főleg a vízzel és egymással, Regő Marci hátán is lovagol :)
Hat óra körül apa is megjött, és még volt egy kis ideje csobbanni egyet a fiúkkal. 

Aztán, amikor Regő éhes lett, és mi bejöttünk, ők még maradtak kicsit Marcival. Azt hiszem, már megérte ez a medence - egy családi strandbelépőt már biztosan megspóroltunk, és fogalmam sincs ugyan a medencés strandok árairól, de úgy képzelem, ha még egy délutánt fürdéssel töltünk, már biztos megtérül :)

4 megjegyzés:

  1. Nagyon aranyosak a fiúk! Megyek én is pancsolni hozzátok :D

    VálaszTörlés
  2. Gyertek is, tervezek egy medencés partit! :)

    VálaszTörlés
  3. Csudijó a medencétek, sok örömöt hozzá!
    Apropó, használsz bele valami algaölőt? Nekünk is hasonló medencénk van, de sajnos mire igazán meleg lesz benne a víz, addigra algás is. :-(Igaz, mi le is szoktuk takarni, gondolom, az se túl jó, viszont két nap alatt isteni meleg lesz a ponyva alatt a víz benne.

    VálaszTörlés
  4. Mi is le szoktuk takarni, de főleg csak estére, éjszakára. Még nem használtunk algaölőt, azt mondták a vásárláskor, hogy 2-3 hét használat után érdemes, lassan kell vennünk, meg klórtablettát is. De szerencsére kútvíz, úgyhogy tudjuk cserélni, most a hidegfront előtt, amikor már amúgy is kezdett elhasználódni, leeresztettük :).

    VálaszTörlés