2010. december 9., csütörtök

Találkozó az Ikeában és Dorkánál

Tegnap mozgalmas napunk volt. Reggel egy nagyon nyűgös összepakolás, készülődés után elindultunk Budaörsre. Útközben megálltunk Péter munkahelyénél egy puszira, aztán Agárdon szigorúan titkos üzleti ügyben, aztán már csak az Ikeánál. Három barátnőmmel, Dorkával, Emivel és Patival megbeszéltünk ott egy találkozót, mindannyian akartunk vásárolni is, így jött az ötlet. Regő Agárdon már aludt, az Ikea parkolójában is csak az ajtónyitásra ébredt fel, pedig ha megállunk, arra mindig fel szokott, de most jó mélyen aludt :)

Dorka és Bóbita (Bebü, avagy Sára) pár perccel előttünk érkeztek. Velük mentünk fel, és a lépcsővel szemben rögtön bábokkal találkoztunk, amikkel elszórakoztunk addig, amíg Emi is odaért a férjével, valamint Danival és Marcipánnal. Dani jól van, lassan oldódik fel, de a végén már puszit is adhattam az arcára :) Marcipán pedig igazi nagyfiú, magas is, nagy is, és egyedül eszik ügyesen :) Bóbita pedig egy kis mosolygós, barátságos, nagy barna szemű tünemény. Eljátszottunk a gyerekrészlegen egy ideig, aztán a kicsik megéheztek, így meglátogattuk az éttermet. Regőnek vettem gyerekmenüt: rántott csirkemellet, a panírban valamilyen gabonapehellyel, krumplipürével és egy kókuszgolyóval, amit én ettem meg itthon :) Nagyon ügyesen és sokat evett, aztán Marcipánnal egy ásványvíz mellett megbeszélték az élet dolgait:

Jókor ebédeltünk, mert amikor mi végeztünk, akkor tódult be a tömeg, de mi addigra visszamentünk játszani. Nagyon érdekes volt, hogy míg a többi gyerek mindent kipróbált a gyerekrészlegen, a berendezett gyerekszobákban, Regő lecövekelt egy kis hintaszéknél, felmászott-lemászott, hintáztatta, lelkesen kiabálta, hogy hiiiinntaa, és ragyogott az arca. Én abszolút nem vagyok az a szülő, aki mindent megvesz, ami a gyereknek megtetszik, de ezt a gyereket most látni kellett volna... nem lehetett ellenállni. 

Ezen a fotón épp nem látszik olyan jól, de hihetetlen volt a lelkesedés és a boldogság :) 
Utána azért Regő is eljátszott a gyerekbútorokkal, épített a műanyag székekből, kacagva szaladgált ki-be a kis boltíven, és segített Bóbitának kipakolni az apró plüssállatokat:
Közben megérkezett és megebédelt Pati is Rheával, aki ugyanolyan édes kis cukorbaba, mint volt :) Lassan kezdtek fáradni a gyerekek, úgyhogy gyorsan lezavartuk a vásárlást, már bömbölő Regővel álltuk végig a sort a pénztárnál, majd megpakoltam a kisautót, és továbbmentünk Dorkához, aki nagyon közel lakik az Ikeához. Ott Regő tudott kicsit pihenni, szopizni, uzsonnázott aszalt gyümölcsöt és kekszet, nekem Dorka nagyon finom kávét főzött, aztán feltérképeztük Bóbita szobáját és játékait. Volt sok csodálnivaló! Így játszottak hárman a duplóval:

Pati és Rhea:

Bóbita és a Hamlet keksz:

Egy jól sikerült fotó Regőről és rólam:

Csak a slusszkulcs hiányzik a kezéből:

Mi mindannyian együtt:
Nagyon jól éreztük magunkat, köszönjük Dorkának innen is! Máskor is megyünk :) Hazafelé Regő szinte rögtön elaludt, aludt is addig, amíg Fehérváron meg nem álltunk a nagymamájánál felvenni Marcit. Este nem kellett sokáig ringatni :)

6 megjegyzés:

  1. Irigy vagyok, szuper tali lehetett!Gyerkőcök gyönyörűek, anyukák csinosak!:) Építsenek Ikeát Nyíregyházára is, és akkor jöhettek ide is talizni...:))))

    VálaszTörlés
  2. én IKEA nélkül is találkoznék veletek :) de ami késik... :))

    VálaszTörlés
  3. Tényleg nagyon jó volt:) A gyerekek tündériek voltak, a képek jól sikerültek, a hangulat jó volt, Dorka kávéja pedig nagyon finom:)
    Kár, hogy csak ritkán tudunk találkozni...

    Era, Lina, egyszer Veletek is mindenképp:)És Kincső sem maradhat ki!

    VálaszTörlés
  4. Mindenki jöjjön! :) Vagy menjen, attól függ, hova :)
    Ikeát pedig mindenhova! :D

    VálaszTörlés
  5. Én is irigykedem egy kicsit, szuper lehetett találkozni egymással. Jók a képek, szépek vagytok mindannyian! :)

    VálaszTörlés
  6. Na most aztán már végképp sajnálom, hogy nem tudtunk menni :(

    De annak örülök, hogy jól éreztétek magatokat :)

    VálaszTörlés