Lilypie Pregnancy tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers

2011. március 18., péntek

Új napirend

Nem akarom elkiabálni, mert ez még csak a második nap, hogy így működünk, de úgy néz ki, Regő Dániel majdnem 19 hónaposan végre átállt az egy nappali alvásra. Érdekes dolog ez, valahogy mindkettőnknek meg kellett rá érnünk, mert ahogy eddig örültem annak, hogy kétszer alszik, úgy örülök most annak, hogy egyszer. És annak ellenére, hogy Marci már egyéves kora előtt egyszer aludt, Regővel - vagy két gyerekkel, kerttel stb., szóval más körülményekkel, mint Marci pici korában - nehezebben tudtam elképzelni, hogy hogy lesz majd, hogy tudok mindent megcsinálni úgy, hogy csak egyszer alszik. Most pedig, hogy eljött az ideje, olyan világosan látom a módját. :)
Szóval, az új napirend több mindent hozott. Regőnél ez úgy alakult, hogy olyan fél 11 felé lesz álmos, ezt persze majd apránként igyekszünk későbbre tolni. Ez azt jelenti, hogy van idő és mód rendes tízóraizásra, így tegnap talán életében először evett ötször rendesen. Valamint mivel jó ideje alváshoz szopizik (meg nagyobb esések, nyűgök alkalmával) így a nappali szopik száma háromra csökkent (reggel, este és a nappali alvás előtt). Az éjjeli szopik száma 1-2-3 körül változik, valamelyik nap megint volt egy majdnem átaludt éjszaka, amikor 11-kor ugyan felébredt egyszer Regő, de utána hatig aludt.
Nagyjából így néz ki most egy napunk:
fél-7 körül ébredés, szopi
fél 8 körül elkísérjük Marcit az iskolába, megyünk boltba, postára, amit épp kell.
8-fél 9 körül már itthon vagyunk, együtt jógázunk, majd reggelizünk. Utána csak együtt vagyunk, játszunk, főzünk, mosunk, teregetünk vagy amit kell. Regő jön velem, segít vagy molyol körülöttem. Vagy kézimunkázom, és ő hoz egy-egy játékot, könyvet, amivel foglalkozunk.
10 körül tízóraizik, majd viszem aludni, előtte szopizik is. Körülbelül fél 11-től alszik.
Körülbelül egyig alszik (legalábbis tegnap így történt) utána ebédelünk, közben hazajön Marci is, kettőig játszhatnak, majd Marci elvonul leckét írni, én hol neki segítek, hol Regővel vagyok, házimunkázom, vagy jó időben kimegyünk. 
Négykor uzsonna, utána folytatódik tovább a játék határok nélkül, egészen hatig-fél hétig, amikor az eddigi napirend részeként jön a vacsi, fürdés, mese, alvás, nyolckor már mindketten ágyban vannak :)

1 megjegyzés: