2010. június 8., kedd

Első pancsolás és az aranyérmes nagyfiam :)

Tegnap még nem mertem élesben kipróbálni a medencét, mondván, hogy azért csak egy-két napja is még tíz fokkal kevesebb volt, mint  most, és ha egy felhő jön, már hűvös lesz rögtön. Na ez így szó szerint tegnap se volt már igaz, de ma meg aztán pláne nem, árnyékban volt 29 fok, tehát felépítettem a kerti strandot, takarók, kismedence, nagyobb medence, fürdőjátékok, vízipisztoly, törölközők, naptej... és volt nagy pancsolás, mindenki nagyon élvezte :) Regő egy teljes órát fürdött, jól el is fáradt, játszott, labdázott, Marcival játszott, pancsolt és vigyorgott :)




ez szerintem különösen aranyos, a Marci által a locsolókanna-elefánt zuhanyormányából kifolyó vizet próbálja elkapni :)

és fürdés után:

A mai nap másik nagy eseménye, hogy Marci iskolájában sportnap volt, mindenféle versenyekkel, kötélhúzás, futás, iskolakörszerűség, kidobó, satöbbi, és az én ügyes kis nagyfiam aranyérmet nyert!!!! :-) Igazából maga sem tudja, hogy konkrétan miben, mert azt mondja, több mindenben első lett, és a kidobóban is ő maradt utoljára, de a végén csak felsorolták, hogy első, és kapta az érmet :) Sebaj, ettől függetlenül nagyon büszkék vagyunk rá!!! :)

2 megjegyzés:

  1. Marcinak gratula, Csani ugyanígy próbálja elkapni a vízsugarat, és én is szívesen befetrengenék a sárkányba, vagy a piroskába! :D

    VálaszTörlés