2010. október 14., csütörtök

Gondolatok

Mostanában sokat elmélkedem csak úgy, mindenféle tevékenység közben azon, milyen is anyának lenni, ha az az anya én vagyok. És milyen lehet az én gyerekemnek lenni. Milyen lehet az én nagyfiamnak lenni, és milyen az én pici fiamnak. Milyen nekik testvéreknek lenni, milyen most, és milyen volt hét és fél éve, amikor Marci született.
Huszonhárom és fél évesen szültem Marcit, a 23. szülinapomon olyan 14 hetes voltam vele. Ma ez korainak számít, kérdezték is, hogy direkt volt-e. Igen, annak ellenére, hogy fiatal voltam, és az apukájával nem volt túl hosszú életű a kapcsolatunk, abszolút tervezett baba volt. Néhány hónap együttélés után már úgy döntöttünk, hogy szeretettel várjuk, és ő azonnal jött is. Nem éreztem, és utólag sem érzem magam éretlennek, felkészültem a szülésre és amennyire lehetett, arra is, ami utána jön. Megkerestem a legjobb helyet, testben és lélekben is készen álltam, mindig ezt akartam, ezt vártam, anyának lenni. Ment is minden simán, a magam tapasztalatlanságaival, mint például amikor sírva hívtam anyukámat, hogy ki kell mosnom a kiságy matracát, de hova tegyem addig Marcit? :) Aztán ezek nagyjából elmúltak :)
Körülbelül négy év korkülönbséget szerettem volna, most is emlékszem arra a rózsaszín ködre, amiben az első hónapok teltek Marcival, nem fért volna bele nekem még egy baba. Élveztem a növekedő, okosodó kisfiamat, és az is igaz, hogy hiába most a ház, a kert, a két gyerek, akkor valahogy sokkal fáradtabb, kevésbé energikus voltam. Aggódósabb is, pedig sose voltam igazán az. Marci nappal rosszabbul aludt Regőnél, éjjel nem, de én beleőrültem a miértekbe: miééért nem alszik? Éhes? Fogzik? Mi a baj, mit rontok el? Most Regőt egyszerűen megszoptatom, és nem agyalok azon, hogy miért ébred. Majd alszik, ha megérett rá. És talán emiatt, jobban is bírom az éjszakázást. 
Aztán az élet jóval több korkülönbséget hozott, a négy év helyett hat és fél évet, közben egy válást, két költözést, óvodaváltást, és iskolakezdésre megérkezett Regő. Most ő egyéves, én harmincegy, és bár lassúbb semmivel nem vagyok, valahogy filozofikusabb, merengőbb lettem. Sokkal inkább megfigyelem őt, nézem, ahogy fejlődik, és talán még jobban élvezem, mint elsőre. Részben, mert lazább is vagyok, de részben, mert hatványozódik a dolog. Őket már egymás tükrében is meg lehet figyelni, lehet összehasonlítani, ami sokak szerint nagyon rossz és káros, de én szeretem. Nem mondom és nem is gondolom, hogy egyik vagy másik jobb vagy rosszabb, de összehasonlítom a Marcival kapcsolatos emlékeimet a jelennel, figyelem a jellemüket, és megállapítom, miben hasonlítanak és miben mások.  Lehet kívül helyezkedni, és csak örömmel nézni a játékukat, hancúrozásukat, de az is egészen más, amikor az emberre két gyerek mászik, vagy amikor az egyiknek mesélek, de ki kell várnom közben a másik kurjantásait, hogy az egyik hallja is :)
Az is más, hogy most szívesen szülnék még egy gyereket rövidebb időn belül: ha terveznénk még harmadikat, most nem akarnék négy év korkülönbséget. Marcinál se rohantam vissza dolgozni, de másfél éves korában egyetemre jártam, 23 hónapos volt, amikor szép lassan elkezdtem játszócsoportba, majd bölcsibe szoktatni, és 26 hónapos, amikor dolgozni kezdtem. Csak amikor elkezdtem, akkor jöttem rá, mennyire hiányzott ez nekem :) Most az a terv, hogy itthon maradok három évig. Egyetemre akartam menni most is, de nem láttam megoldhatónak az időbeosztást, és annyira nem fontos, hogy a család kárára erőltessem. Élvezem az itthoni létet, tény, hogy több dolgom van, mint Marcival a panelben, de talán ezért is élvezem. Talán mert most 31 vagyok, nem 23 :)

4 megjegyzés:

  1. Igen, szinte teljesen úgy érzek mint Te.. igaz picit korábban, 20 évesen szültem az elsőt, és nagyobb a korkülönbség, de egész más volt az első és a második babázás:) A 3.-ról már ne is beszéljünk. Bár az tény, hogy a 2.-nál sokkal energikusabb voltam mint most.. talán az évek..no meg én.. :)))

    VálaszTörlés
  2. Sok gondolatodat érzem így én is. Danit tervezetten szültem 22,5 évesen, imádtam babázni és érett is voltam rá, de Marcipánt valahogy én is úgy érzem, hogy nyugodtabban, szemlélődőbben és jobban átérezve nevelem-kezelem. Bár nekem energiám nem lett több, vagy csak nem érzem, mert ketté osztódik? :D

    VálaszTörlés
  3. Nekem nagyon számított az is az energiátlanságban szerintem, hogy Marci 8-9 hónapos korától egy megromlott kapcsolatban éltem... Most Péter nagyon sok erőt jelent :)

    VálaszTörlés
  4. Timi, ez nagyon szép és őszinte írás, jó lenne sok ilyet olvasni. Nekem nagyon sok erőt, friss gondolatot adott, és talán egy kis meghatottságot is.

    VálaszTörlés