2011. február 9., szerda

Bábákrul

Ez a Regőnapló elég szigorú értelemben véve tényleg Regőnapló - azért is van egy halom másik blogom, mindennek külön egy :D - de mostanában sokat morfondírozom szüléssel, születéssel kapcsolatos dolgokról, köszönhető ez annak is, hogy rátaláltam Eszterre, aztán Gabkára, majd Ankára... és ezt hova is írhatnám, mint kisebbik gyermekem blogjába, aki még legközelebb van ezekhez a dolgokhoz? Velem együtt... :)
Írhatnám még a könyvesblogba is, mert másrészt meg egy könyv váltotta ki ezeket a gondolatokat, amit most olvasok, Kertész Erzsébet: Vilma doktorasszony című könyve, az első magyar orvosnő életregénye. Tudom, ez regény, tehát összességében fikció, de naplók és korabeli dokumentumok alapján íródott, és még ha fikció is, a körülbelül 140 évvel ezelőtti helyzetet akkor is le tudja írni tényszerűen.
Ma én azt tapasztalom - bár tudom, hogy eléggé egyedül vagyok vele - hogy a bábák, szülésznők szerepe egyre nő. Meggyőződésem, hogy a szövődménymentes szüléshez nincs szükség orvosra, ezt mindkétszer tapasztaltam. Még azt is megkockáztatnám, hogy többet árt, mint használ - és minthogy ebben Marsden Wagner is megerősít, elég bátor vagyok megkockáztatni. Regő születése olvasható ezen a blogon, Marcié is csak egy kicsit tér el, ott volt gátmetszés és hasra gyakorolt nyomás, de azért a mai szokásokhoz képest szinte háborítatlan szülésnek számít. Mindkét szülésemnél tündéri szülésznők vettek részt, a másodiknál nagyobb súllyal, sőt, Szilvivel cinkosan összekacsintottunk az orvos háta mögött... "nem szereti a homeopátiát, de azért szedd csak a bogyókat, segítenek" - és hasonlók. Az otthonszülésekhez is bábák járnak, orvosra csak akkor van szükség, ha tényleg gond van - az esetek, ha jól tudom, körülbelül tíz százalékában. Az egyetlen magyar orvosnő, aki otthonszüléseket vállal, nem lehet ott orvosként. El kellett végeznie a szülésznő szakot, hogy bábaként jelen lehessen, de most ugye azt sem teheti. És most ugorjunk vissza körülbelül 140 évet...
Nem részletezem Hugonnai Vilma grófnő nehézségeit, amelyek mellett elvégezte a zürichi orvosi egyetemet. Hat évig tanult Svájcban a diplomáért, akkoriban Magyarországról egyetlenként, nemzetközi környezetben, férjét és kisfiát itthon hagyva, akkor már elszegényedve, pénz nélkül, vegetáriánusként, sőt csak nyerskoszton élve. Képzelhetjük, micsoda botrány volt ez akkoriban: egy nő, sőt grófnő tanul, egyetemre jár! Aztán boldogan jött haza a diplomájával, hogy gyógyíthassa a nőket és a gyerekeket, a rossz körülmények között élő embereket. Itt jönnek a nehézségek: Magyarországon nem dolgozhat, hiszen itthon nők nem kapnak diplomát. Újra le kellene tennie a szigorlatait, de azt is csak ha újra bejár az órákra, de ezt sem teheti meg, hiszen az egyetem nőket nem vesz fel. Trefort Ágoston, az akkori közoktatási miniszter javasolja neki, hogy végezze el a bábaképző tanfolyamot, és a bábaság örve alatt végezheti orvosi munkáját. 
Vilma számára ez nagy megaláztatás, de megteszi, és sír, amikor a szülésznői papírt is a kezébe kapja, majd kiteszi a táblát lakásuk kapujára, ezzel "szégyent hozva a családjára", és jönnek a betegek. Szüléseket is vállal, és elmaradottnak tartja azokat a nőket, akik nem hívnak orvost a szülésükhöz. Az 1870-es években persze lehet, hogy igaza is van. 
Olvasás közben az járt a fejemben, hogy talán ez az időszak volt a mélypont... Előtte elismertek voltak a falusi bábaasszonyok, minden titok tudói, füvek ismerői, asszonyok segítői. Ma pedig talán reménykedhetünk benne, hogy újra komolyan veszik őket. De a 140 évvel ezelőtti történet és a bábaság megítélése kísérteties... Én optimista vagyok, és remélem, hogy a nők, az anyák és velük a bábák visszafoglalják az őket megillető helyet a saját szülésük körül, a legtöbb férfit pedig inkább apaszerepben láthatjuk a szülőágy mellett.

5 megjegyzés:

  1. nem lehetett könnyű olvasmány...
    a háborítatlan szülés nekem nagy álmom, én maximum a tiédhez hasonlóra vágyom. Én azok táborát gyarapítom,akik támogatják, hogy mielőbb lehessen hivatalosan is otthon szülni,anélkül, hogy bármiféle megtorlástól kellene félni (hogy nem jön ki a gyermekorvos pl...), de én magam nem mernék otthon szülni. Számomra a kórház nyújtana biztonságot, de jó lenne, ha közben kényelmet is nyújtana,csak nem félévi fizetés árban. Bár nem tudom, lehet itt elérhető lett volna egy nyugisabb szülés,csak nem derült sajnos ki.
    Nagymamám járási védőnő volt, 25 évig születtek a környék faluiban a gyerekek az ő keze alatt. 4-ből 3 gyermekét a falusi tanító nagyapám segítette világra otthon, a puha ágyban :)a 4. már kórházban született.
    Hirtelen nem is tudom, vajon van-e abban a cserháti járásban olyan 40-60 év közötti (ős)lakos,akik nem nagyanyámnál születtek és nem tanította őket a Papám :)Biztos van,de nem hiszem,hogy nagy szám lenne.

    VálaszTörlés
  2. Az pedig amit G. Ágival művelnek, egyszerűen szégyen. Minden szempontból.

    VálaszTörlés
  3. Linával egyetértek: meg kell adni a teret és a lehetőségeket az otthon szülésre, de én nem mernék otthon szülni. Marcipánnal csodálatos élmény volt a szülés-születés, még kórházban is, s ehhez a férjemen kívül tényleg csak egy jó szülésznőre volt szükség.

    VálaszTörlés
  4. Én azt hiszem, én (mi) vagyok (vagyunk) a középső oldal. Olyan pártolók, otthonszülők és a nők szabad választása mellett állók, akik maguk nem szülnének otthon. Én sem, mert két gyönyörű kórházi szülésem volt, és mert nem lenne bennem elég erő az ezzel járó nehézségekhez (gyerekorvos, hivatalok, család). Ahhoz volt, hogy kórházból megkeressem a számomra ideálisat, az ideális orvost, és merjek szólni azért, hogy szépen szülhessek. De ha átestem volna mindazon a rutinon, megaláztatáson, amin nők tízezrei, és indokolatlan császármetszésem lenne, mint évente sokaknak, akkor bizony lehet, hogy ezt választanám. Mert nekünk jó... de nagyon sokan vannak, akik nem őrizhetnek szép emlékeket.

    VálaszTörlés
  5. minden szavaddal egyetértek :)

    VálaszTörlés