Lilypie Pregnancy tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers

2011. március 26., szombat

Baba-mama klub

Tegnap megint voltunk Tücsökzenén itt Úrhidán. Regő most kevésbé élvezte, mint a múltkor, illetve ez így nem is igaz, inkább csak elevenebb volt és kevésbé akart részt venni a kötött dolgokban, de a zenét, éneket most is imádja. Érthető, hogy inkább szaladgálhatnékja volt, előtte Fehérváron voltunk vásárolni, főleg autóban és bevásárlókocsiban töltötte az idejét.
Mivel a legutóbb igény mutatkozott rá, most már volt Baba-mama klub is a Tücsökzene félórája után, kötetlen beszélgetés és a gyerekeknek játszás, kötetlen időben, ki meddig ér rá, melyik gyerek meddig érzi jól magát. Most meghívták Szilvit, az óvodavezetőt is, hiszen itt az óvodai beiratkozás ideje. Regőnek persze még nem aktuális, de voltak ott egy évvel nagyobbak is, meg engem is érdekelt. Marci csak nagycsoportba járt ebbe az óvodába, akkor költöztünk Úrhidára. Akkor még más volt az óvodavezető, kíváncsi voltam a változásokra. Szilvi sokkal szimpatikusabb, és amit mondott az óvodáról, azzal sem volt gondom. Illetve sajnos az most is megvan, hogy nagycsoportban már az iskolára és az írásra készülnek, ezzel Marcinak sok nehézsége volt, és olvasmányaim alapján nem is tartom pedagógiailag indokoltnak, de sajnos amíg az iskola nem "óvodásít" és nem óvodásokat vár elsőben, addig nem nagyon van választásuk az óvodáknak. De Szilvi legalább azt mondta erre, hogy hát igen, ezen muszáj finomítani.
Mozgásból és kintlétből több van, mint a korábbi vezetés ideje alatt, és nyugdíjba ment az az idős és szigorú óvó néni, akit Marci nem szeretett, helyette jött egy kedves fiatal. :) Regő majd jövő nyáron betölti a hármat, és egy hétre rá pont mehet óvodába.
Jó volt egyébként a baba-mama klubban megfigyelni, hogy a két hasonló korú kislánnyal valahogy mindig egy helyre kerültek, pedig nem egymással játszottak, csak ugyanazok a dolgok érdekelték őket. Külön élmény volt nekem Lucával és az anyukájával találkozni: még egy sikítós baba, nem vagyunk egyedül! :) És Regő még mindig nagyon szereti a babákat, spontán megöleli, megsimogatja őket :)
Hat óra is elmúlt már, amikor hazajöttünk, én még gyorsan visszaszaladtam fél hétre a buszhoz Marciért, akkor ért haza a Planetáriumból. Mire újra visszaértem, Regő már nagyon fáradt volt, nehezen sikerült egy kis vacsorát belediktálni, de fürdéskor apával már jókedvű volt, és könnyen el is aludt.

2 megjegyzés:

  1. Örülök,hogy jónak tűnik az ovi :) Mi pont azt beszéltük az óvónővel,hogy Dóri még fog együtt járni Vikivel oviba és náluk szokás,hogy testvérek egy csoportba menjenek :) Dóri már most jól érezné magát odabent,az eddig egyértelműen kiderült :))

    VálaszTörlés
  2. Az jó ötlet, nálunk sajnos nincsenek vegyes csoportok, itt a korosztályos csoportok előnyeire mennek. Mondjuk Marcival amúgy se mehetne egy csoportba :D

    VálaszTörlés