Lilypie Pregnancy tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers

2010. augusztus 29., vasárnap

Emiéknél jártunk

Akkor a beszámoló arról, hogy hova is rohantak a napok a szülinap után. Csütörtökre meghívásunk volt Emihez, akiről már írtam, járt már nálunk egyszer Marcipánnal, aki két nappal fiatalabb Regőnél. Van egy kis nagyfia is, Dani, ő három és fél éves, és nagyon aranyos. Rajtunk kívül még Pati barátnőm is jött a pici lányával, Rheával, neki is van egy hatéves fia, Robin, de ő most sajnos oviban volt. Így is nagy férfiuralom volt, mert én is vittem Marcit. A képeken ne lepődjön meg senki, Rhea apukája kínai, ezért ilyen gyönyörű mandulaszemű kislány ő. 
Szóval, délelőtt indultunk Marcival és Regővel, Regő aludt az autóban, Marci meg érdeklődve nézte az M0 autópályán az építkezéseket meg a kamionokat. Emi leírása alapján könnyen odataláltunk. Vittünk egy kis hazai ezt-azt, meg pár apróságot a gyerekeknek, ha úgy vesszük, ez egy nagy össznépi ünneplés is lehetett volna: a napokban volt Emi, Marcipán, Rhea, Robin és Regő születésnapja és Pati névnapja is. Szerencsére szép idő volt, tudtunk a gyerekekkel a kertben, takarón játszani. Késő délelőtt érkeztünk, hamarosan megéheztek, Emi felment Marcinak, Daninak és Marcipánnak ebédet adni, a nagyfiúk utána maradtak is a szobában, és szuper vonatpályát építettek, főleg Marci volt oda érte. Amikor ők végeztek, Marcipán le is feküdt, Pati és én is bementünk Rheával és Regővel ebédelni, nagyon finom húslevest és csokis muffint kaptunk, a kicsiknek volt tejmentes-tojásmentes meggyes piskóta is. Regő amellett, hogy már megette a kertben a saját karfiolfőzelékét, még evett egy kockát a piskótából is, és kiette a répát a húslevesemből :) miközben egy földre tett kincsesdobozból pakolták ki a különlegesebbnél különlegesebb babajátékokat. 
Miközben mi ettünk, a festőszakkör is beindult: Marci és Robin egy-egy habszivacs repülőmodellt kaptak Emitől, pici festékestégelyekkel. Marci azonnal neki akart állni kifesteni, aminek nagyon örültem, hiszen ő nem szeret, nagyon ritkán szokott rajzolni, festeni, úgyhogy eszem ágában sem volt most letörni a lelkesedését. Dani is kedvet kapott tőle, bár neki nem volt repülőmodellje, kapott papírt és festéket, és máris boldogan festegettek mindketten. Emi, nagy örömet szereztél mindkettőnknek a repülővel!
Dani ezután már nagyon szeretett volna újra kimenni az udvarra, Marci meg fent maradt vonatozni. A kicsiket megpróbáltuk elaltatni, de se Rhea, se Regő nem akartak, kicsit pihengettek babakocsiban, addig Pati tanított engem horgolni, több-kevesebb sikerrel, még szükség lesz néhány leckére :) Közben Marcipán is felébredt, jó nagyot aludt! Négy óra felé, amikor már nyűgösködni kezdtek a babák, indultunk haza. Nagyon jól éreztük magunkat, köszönjük Eminek és a fiúknak! Képek:

A gyönyörű Rhea baba:

Marcipán:

Dani:

Így áll Regő:











Így biciklizik Rhea:

Emi kukucskál Marcipán mögül:

Pati és Rhea:

Patival és Marcipánnal:

1 megjegyzés: