2010. szeptember 21., kedd

Ságvári hétvége és egyebek

Lassan kimásztunk a náthából, a hétvégére már Regőnek se kellett orrszívás, és csütörtökön Marci gyógyszerezését is abbahagytuk. Eljött az első őszi, nagymamáéknál töltött hétvége ideje. Sajnos az időjárás nem állt mellettünk, szinte végig szakadt az eső, a fiúk csak szombat délután tudtak kicsit kimenni az utcára biciklizni, Márk motorozni. Regő akkor aludt, ő még nem tud motorozni :)
De kezdjük az elejéről, szombat reggel mentünk most, mert pénteken Aranka barátnőm lánybúcsújába voltam hivatalos. Kis szolid lánybúcsú volt, a szokásos csajoseste egy kicsit feldobva és nyálas-romantikusra hangolva :) Szombaton sikerült 9 körül elindulni, ami Regő alvása szempontjából ideális, el is aludt félórán belül. Meg akartam állni Siófokon cipőt nézni neki ott, ahol anno Marcinak több párat is vettünk, de aztán nem volt szívem felébreszteni. Bementünk a Dédipapáért, őt is vittük magunkkal, még beugrottunk anyukámék boltjába, és végre megérkeztünk, Regő csak arra ébredt fel. 
Ancsáék már ott voltak, a két kisfiú nagyon jól tud már együtt - legalábbis egymás mellett - játszani. Regő nagy könyvmoly lett, kedvence két apró, az ő kezébe illő könyv, mindkettő állatos, az egyikben állatfotók vannak, a másikban felismerhető rajzolt állatok, mozgatható elemekkel. Lapozgatja és dumál mellé, nagyon édes :)  Márk nagyon ügyesen kirakja a montessori világítótornyot, és szalad, már nem is mászik. Mindketten tologatják az autót és utánoznak állatokat. Márknak minden állat va-va egyelőre :) de vasárnap már mondta, hogy cica! Regő Bátor morgását utánozza, leírva nem is tudom visszaadni :) Ebédre töltött paprikát kapott töltelék és paprika nélkül :D azaz paradicsomszószt krumplival, szerette nagyon. Szerencsére jól aludt, elsőre nehezebben aludt el, mint szokott, de ez máskor is így volt, amikor nem otthon aludt el.
Marci és Bence is jól elvoltak, már tudnak együtt társasozni, egyszer pedig építettek takarókból kuckót, ahol aztán órákig eljátszottak. Vendégségbe is mentünk hozzájuk, és kaptunk teát :) Aztán persze kijött rajtuk a bezártság és a mozgáshiány is, amit a rossz idő miatt nem igazán lehetett kiküszöbölni, de ahhoz képest jól megvoltak.
Végre a húgomék is eljöttek, velük sajnos ritkábban találkozunk, nem sikerül annyiszor összehozni a közös hétvégét, mint Ancsáékkal, de most igen! Jó volt látni őket. 
Tegnap, már itthon, bevezettem Regőnek a túrót joghurttal krémesre keverve, szőlődarabokkal. Nagyon szereti, szerencsére eddig az összes tejtermék ízlett neki, és most már a hőkezelés nélküli joghurt sem okoz nála problémát. Most már legtöbbször eheti azt, amit mi, kevésbé fűszerezve és sózva, és amiben tojásfehérje van, vagy olyan tejtermék, amit még nem evett, abból nem adok neki, vagy ha megoldható, anélkül adom, a magunknak tejföllel habart főzelékekből például habarás előtt kiveszek, és joghurttal keverem neki.
Tegnap megvettük az első igazi kiscipőt :) Igazán férfias, kívül-belül bőr, és 21-es :D nagy lábon él Regő, bár ez azért neki is nagy, ha megmérem a talpát és nézek hozzá egy mérettáblázatot, az alapján 20-as a lába, de egyszerűen nem lehetett minden tekintetben, árban is normális cipőcskét találni abban a méretben. Így legalább tovább jó lesz :)

3 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy végre meggyógyultak a fiúk! Édes az olvasó Regő! Márk is ügyes a járással!
    A cipőt hordja Regő egészséggel!

    VálaszTörlés
  2. És mellesleg a hugod is ott volt a párjával, bár neki még nincs gyereke, de köszöni, ő is jól van...

    VálaszTörlés
  3. Kedves Húgom, bocsánat, írás közben a fejemben volt a mondat, hidd el, csak aztán kimaradt... Pótolom!

    VálaszTörlés